Rólunk

Autóbontás legálisan, 1986 óta

1986-ban kezdtük meg működésünket családi vállalkozásként, Budapesten, a Nagytétényi úton. Szolgáltatásaink már akkor teljes mértékben felölelték az autóbontást, a hulladék feldolgozását és kezelését, továbbá az alkatrészek értékesítését.
Hamarosan úgy éreztük, hogy korábbi telephelyünk nem ad elég teret a növekedésnek, ezért 1989-ben átköltöztünk a Bányalég u. 1. szám cím alá. Így nyugodtan fejlődésnek indulhatott vállalkozásunk, az új helyünk elérte a 15.000 m²-es alapterületet.

Miért válasszon minket?

2005 márciusában regisztrált autóbontóvá váltunk, ám alig egy évre rá a Magyar Állam kisajátította a telephelyünket az M6-os autópálya építése miatt. Minden kellemetlenség ellenére ez nagyszerű lehetőséget biztosított, hogy modernizáljuk és teljes mértékben korszerűvé tegyük autóbontónkat, hogy megfelelhessen a legújabb környezetvédelmi előírásoknak is. Így nyerte el telephelyünk a mai formáját. Természetesen autóbontás mellett foglalkozunk szervizmunkákkal is.

Korszerű eszközök

Fontosnak tartjuk, hogy rendszeresen frissítsük berendezéseinket, gyorsabban és hatékonyabban lehet dolgozni modern, megbízható eszközökkel, így az ügyfeleink is jobb kiszolgálásban részesülhetnek.

Kedvező árak

Mi azonnal felvásároljuk feleslegessé vált autóját, természetesen előnyös áron. Velünk nem kell aggódnia a fölösleges papírmunka miatt, érdekünk, hogy gyorsan és probléma mentesen folytassunk le minden tranzakciót.

Nagy tapasztalat

Több mint harminc éve a szakmában, nagy rutinnal rendelkezünk az autóbontás terén. Gyorsan, egyszerűen találhat meg nálunk különböző alkatrészeket, végeztethet lakatos munkákat, vagy javíttathatja gépjárművét.

Kiváló csapat

Tapasztalt szakértőkből álló csapatunk nagy hozzáértéssel tud ellátni minden ránk bízott feladatot, legyen szó apróbb javítási munkálatokról, vagy átfogó konstrukciókról. Ha minket választ, velünk csak nyerhet!

Miért válassza autóbontónkat Budapesten?

Manapság rengeteg autóbontó áll rendelkezésre a fővárosban és szerte az országban, azonban a gazdag választékban az ember könnyen belefuthat olyan vállalkozásba, ami illegálisan működtet bontót. Ezeket a cégeket jobb elkerülni, ugyanis rengeteg visszaélést hallani velük kapcsolatban, arról nem beszélve, hogy a tevékenységük még a környezetre is káros hatással van, ugyanis az illegális bontás kifejezetten környezetszennyező. Ha Ön a fővárosban keres megbízható, legálisan működő céget, válassza autóbontónkat Budapesten!

Autóbontónk Budapesten garantáltan megbízható szolgáltatásokkal és korszerű, rendezett körülményekkel várja az ügyfeleket, ugyanis regisztráltak vagyunk, így legálisan foglalkozunk a bontással. Tisztában vagyunk azzal, hogy az emberek jelentős többsége mennyire bizalmatlan – sokszor még a regisztrált autóbontó cégekkel kapcsolatban is. Nekünk fontos, hogy elnyerjük az ügyfelek bizalmát, ezért folyamatosan azon dolgozunk autóbontónkban Budapesten, hogy minél színvonalasabb, változatosabb szolgáltatásokkal várjuk az embereket.

Fontosnak tartjuk azt is, hogy autóbontónk Budapesten más szolgáltatással is várja az ügyfeleket, azért, hogy megkönnyítsük a helyzetüket, például az autószerelő műhely keresésével kapcsolatban. Sokan több napot is eltöltenek azzal, hogy színvonalas szervizszolgáltatást találjanak, akár egy egyszerű gumiszereléshez is. Ha bennünket választ, nem kell tovább kutatnia, hiszen autóbontónk Budapesten ügyfélközpontú, megbízható gyorsszervizt is biztosít. Tehát autóbontónkban, Budapesten több mindent is el tudnak intézni az ügyfelek, legyen szó gumiszerelésről, autóüvegezésről, vagy cserealkatrész vásárlásáról.

Ha felkeltettük érdeklődését, és van egy régi autója, amit leadna nálunk, vagy más szolgáltatásunkat venné igénybe, forduljon bizalommal autóbontónkhoz Budapesten! Kollégáink a helyszínen készséggel állnak az Ön rendelkezésére. Amennyiben kérdései lennének a szolgáltatásokkal kapcsolatban, vagy észrevételei lennének, keressen bennünket bizalommal elérhetőségeinken!

A roncsautó felvásárlásról részletesen

Régi autója totálkáros lett egy szerencsétlen baleset következtében? A másik, új autó már az Ön tulajdona, de nem tudja hol tárolni, mert a garázsban csak egy autónak van hely? Nem is kell őrizgetnie a már használhatatlanná vált roncsautót, ha nem tervez vele semmi egyebet, akkor a roncsautó felvásárlás marad az egyetlen, előnyös megoldás Önnek.

Nem mindenki van tisztában azzal, hogy egy roncsnak minősülő járművel mit lehet kezdeni, hogyan lehet azt újrahasznosítani. A roncsautó felvásárlás egy olyan lehetőség, amivel mindkét fél jól jár. A régi vagy sérült autó tulajdonosa fel tud szabadítani helyet a garázsban, illetve a telkén, miközben pénzt is kap azért, ami számára már értéktelen. A másik oldal is nyer a dolgon, hiszen a roncsautó felvásárlást konkrét okkal csinálja. A vállalkozás érdeke, hogy a használhatatlanná vált járműveket feldolgozza, illetve újrahasznosítsa. A régi, tönkrement karosszériák és alkatrészek új életet kapnak, és újra használható elemek válnak belőlük. A roncsautóból bontás útján kiszerelik a használt alkatrészeket és kiválogatják azokat, amiket bontott alaktrészként még biztonságosan lehet használni. Ezeket értékesíti autóbontónk, amivel az újrahasznosítás egy fajtáját gyakoroljuk. Ami még használható, azt nem szabad kidobni, hanem egy új esélyt kell neki adni arra, hogy tovább végezze a feladatát. Az ilyen szemléletmód manapság fontosabb, mint valaha. Ön se pazaroljon, hanem igyekezzen minél több hasonló módon újrahasznosítani!

Érdemes tehát alaposabban is utánanézni annak, hogy milyen pozitívumokat rejt magában a roncsautó felvásárlás, hogy ne maradjon le a lehetőségeiről. Amennyiben rendelkezik ilyen, eladni való autóval, keressen fel minket, és mi szívesen eligazítjuk a részleteket illetően! Adja le autóját egy olyan cégnek, ami minden szükséges engedéllyel rendelkezik ahhoz, hogy legális tevékenységet folytasson! A weboldalunkon közzétett elérhetőségeink egyikén lépjen kapcsolatba velünk, és válassza a roncsautó felvásárlást!

Egy legális autóbontó előnyei

A rendszerváltás idején bekövetkezett nagy autóbumm kiváló táptalajt biztosított a bontóknak. Rengeteg öregebb, német személyautó érkezett ekkor, melyekhez nagy mennyiségű alkatrészre volt szükség. Nem csoda, hogy sok helyen bukkantak fel autóbontók hazánkban, sok volt az autóbontó Budapesten is, ezek azonban jórészt szabálytalanul működtek.

Az évek során szerencsére szigorodtak a bontókat érintő szabályok, ez pedig azt eredményezte, hogy rengeteg autóbontó Budapesten és vidéken is megszűnt. Sajnos azonban az illegális alkatrész kereskedelem és bontás nem tűnt el teljesen, még ma is fel-felüti a fejét. A fő ok a legális autóbontó választása mellett, hogy elkerülheti az ember a kétes forrásból származó alkatrészeket. Az illegális bontók továbbá még csak hírből sem ismerik a garanciát, pedig a jogszabályok szerint az ilyen termékek esetében nem spórolható le a szavatossági idő. Emellett a szakszerű módon bontott alkatrészeknél elvárt színkódok is elmaradnak a feketén kínált áruk esetében.

A bontási átvételi igazolás egy olyan dokumentum, amivel szintén sokan próbálnak meg ügyeskedni. Ebben egészen extrém módokig elmennek, például a bontásra szánt autó ellopottként való bejelentésével. A cégünk által irányított autóbontó Budapesten azonban nem spórol az igazolás beszerzésén, hiszen tudjuk, hogy a folyamatos, megbízható működésünk csak akkor garantált, ha munkavégzésünkben maximálisan kitartunk a jogszabályok és a tisztaság mellett.

Teljes egészében legálisan tevékenykedő, regisztrált autóbontó Budapesten? Válasszon minket, hiszen mi már tizennégy éve regisztráltan dolgozunk egy modernizált, korszerű, minden környezetvédelmi előírásnak is eleget tevő telephelyen. Mestervizsgás szerelőink kezeskednek érte, hogy az autók igénytelen bezúzása helyett profi módon nyerjük ki a még értékes alkatrészeket, hogy aztán azokat korrekt árakon továbbadhassuk ügyfeleinknek.

Az általunk vezetett autóbontó Budapesten egy frekventált, könnyen megközelíthető helyszínen fekszik. Amennyiben érdeklik szolgáltatásaink, ne habozzon, lépjen kapcsolatba velünk elérhetőségeink egyikén! Az autóbontó Budapesten működik ugyan, de az ország minden részéről várjuk ügyfeleinket!

Ne vegyen fekete bontásból származó bontott alkatrészeket!

Autót vásárolni egyszeri kiadást jelent, ami egy új vagy használt autó árát foglalja magába. Ám a megvásárolt és rendszeresen használt autó fenntartásának is megvannak a maga költségei. Ezek a költségek lehetnek rendszeresek, mint a kötelező műszaki vizsga, de lehetnek eseti kiadások is, mint például amikor egy alkatrészt kell kicseréltetni.

Egy autó fenntartása tehát meglehetősen költséges tud lenni. Ezeket a kiadásokat természetesen le lehet faragni, de nem minden esetben éri meg kis kapukat keresni. Tény, hogy az új, gyári alkatrészek drágák, de legalább megbízhatóak. A bontott alkatrészeknek már alacsonyabb az ára és használtnak számítanak ugyan, de ezek is teljesítik az elvárásokat.

A bontott alkatrészeket mindig legális bontótól kell vásárolni, hiszen a fekete bontásból származó bontott alkatrészek több buktatót is rejtenek magukban.

Az ilyen bontott alkatrészeket forgalmazó eladók vagy bontók nem rendelkeznek az autóbontáshoz szükséges, legális engedélyekkel. Ezeknek az engedélyeknek a hiánya több problémát is felvet. Egy autóbontóban ügyelni kell arra, hogy a bontási folyamatok során betartsák a környezetvédelmi előírásokat, illetve rendelkezzenek a veszélyes anyagokat és hulladékot felfogó tárolókkal.

A fekete bontásból származó bontott alkatrészek könnyen származhatnak lopott autókból is. Egy autóbontónak bizonylatot kell kiadnia az eladott alkatrész után, ha ez nincs meg, az alkatrész eredete kétes. Aki szemet huny az alkatrész eredete és a bontás körülményei felett és az olcsóbb árak ígérete vezérli, még így is pórul járhat. Az ilyen bontott alkatrészeket ugyanis a legtöbbször felkészületlen, szakmai tudással nem rendelkező alkalmazottak szerelik szét, sokszor hiányos szerszámkészlettel. A bontott alkatrészeket nem jelölik meg, pedig egyes alkatrészek felújításra szorulhatnak, nem mindet lehet egyből beépíteni az autóba.

Ne kockáztasson, és vásároljon megbízható helyről származó, biztonságosan használható, bontott alkatrészeket! Keressen minket elérhetőségeink egyikén, és vásároljon tőlünk!

Nem lehet javíttatni? A megoldás az autóüveg csere!

A közlekedés akkor a legbiztonságosabb, ha minden autó tulajdonosa arra törekszik, hogy tökéletes állapotú járművel járjon. Természetesen előfordulhatnak kisebb-nagyobb balesetek, amelyek során megrongálódhat az autó. Van amelyik csak egy karcolás, van amelyik súlyosabb állapotromlást eredményez. Van, amelyik szépséghiba csupán, de akad köztük olyan is, ami már a biztonságos vezetésre is hatással van.

Gyakori eset, hogy a felverődő kavicsok megrepesztik a szélvédőt vagy törést okoznak az autóüveg felületén. Ezeknek egy részén lehet segíteni autóüveg javítással, de súlyosabb esetben már csak az autóüveg csere marad lehetőségként! Az autóüveg csere már költségesebb szolgáltatás, de még mindig jobban megéri, mint egy olyan szélvédő mögött vezetni, ami nem nyújt teljesen tiszta kilátást vezetés közben. A sérült szélvédő ráadásul bármikor tovább repedhet a fagy vagy mechanikai hatás következtében, ami akár még balesethez is vezethet.

Forduljon bizalommal cégünkhöz és vegye igénybe szolgáltatásainkat abban az esetben is, ha nem régi járművétől szeretne megszabadulni, hanem autóüveg cserére van szüksége! Szívesen elvégezzük az ehhez szükséges munkálatokat és új autóüveget is biztosítunk az Ön igényei alapján! Szakembereink gondoskodnak róla, hogy Ön a lehető legrövidebb idő alatt visszakaphassa járművét, méghozzá ismét kifogástalan állapotban!

Abban az esetben is vállalunk autóüveg cserét, ha az autóüveg nem kőfelverődésben sérült meg, hanem balesetben rongálódott meg. A balesetben betört szélvédők többsége már nem menthető meg, ezért olyan szakemberre kell bízni az autóüveg cserét, aki a beszerelést precízen végzi, hogy az új üveg tökéletesen elláthassa funkcióját.

Gyorsszervizünkben kedvező áron, rövid határidővel elvégezzük a szükséges javításokat, és Ön újra egy ép autót tudhat tulajdonában! Lépjen kapcsolatba műhelyünkkel a weboldalunkon megadott elérhetőségeinken és tudjon meg többet az autóüveg cseréről vagy egyéb szolgáltatásainkról!

Régi, sérült vagy használaton kívüli? Autóbontás útján újrahasznosítjuk járművét!

Autót hosszú időre, de azért általában nem egy életre választ az ember, változó igényeinek megfelelően cseréli a régit újra. De közbeszólhat az élet is egy baleset, sérülés képében vagy az idő, ami bizony nyomot hagy a járművön. A régi, sérült, használatra alkalmatlan autók sorsa többféle lehet. Ön gondolt már arra, hogy autóbontóba adja a régi kocsiját?

Ahelyett, hogy a helyet foglalná, károsítaná a környezetét, inkább érdemes újrahasznosítani az autót! Keressen meg minket bizalommal és vegye igénybe autóbontással kapcsolatos szolgáltatásainkat! Az autóbontás egy kiváló lehetőség arra, hogy a használaton kívüli autó még használható részeit kiválogassák és a későbbiekben újrahasznosítsák bontott alkatrészként.

Az autóbontáshoz természetesen pénzért vásároljuk fel az autókat, így Ön még egy kis plusz bevételre is szert tehet az üzlettel. Ne szalassza el a lehetőséget és lépjen velünk kapcsolatba elérhetőségeink egyikén autóbontással kapcsolatban!

A fagy miatt berepedt az autóüveg? Keressen fel bennünket mihamarabb a cseréhez!

Vitathatatlan, hogy a téli időszak komoly kihívások elé állítja a gépjárműtulajdonosokat. Ilyenkor számtalan szélsőséges időjárási tényezővel, többek között a faggyal is meg kell küzdeniük. Sajnos sok esetben a harcban az autósok alul maradnak, és az évszak győzedelmeskedik, aminek az egyik leggyakrabban elforduló vonzata a berepedt autóüveg.

Autóüveg cserére számtalan tényező adhat okot a téli időszakban. Elég egy korábban szerzett kavicsfelverődés az üvegen, ami könnyedén továbbrepedhet az ilyenkor jellemző kedvezőtlen útviszonyok vagy az utas- és kültér közötti hőmérsékletkülönbség miatt. A helyzetet tovább nehezíti az a tény, hogy a technológia fejlődésével tíz év alatt átlagosan mintegy tíz százalékkal vékonyodtak az autóüvegek, miközben az elmúlt két évtized során a formatervezési tendenciák miatt a gépjárművek üvegfelülete átlagosan húsz százalékkal növekedett. Ezzel együtt pedig párhuzamosan nőtt ennek terhelése is, mivel manapság a karosszéria merevségének harminc százalékát a szélvédő biztosítja.

Ha már megtörtént a baj, semmiképp se kössön kompromisszumot a kialakult helyzettel, azonnal döntsön az autóüveg csere mellett! Berepedt üveggel sokkal veszélyesebb közlekedni az utakon, ráadásul így nem lesz védett az utastér a hideg levegővel szemben, végül pedig berepedt üveggel nem parkolhat akárhol biztonságosan.

Ha Ön is érintett ebben a problémában, azonban még nem talált olyan vállalkozást, ahol kedvező áron, rövid idő alatt biztosítják az autóüveg cserét, ne kutasson tovább, jó helyen jár! Mivel tisztában vagyunk azzal, hogy az emberek többsége hajlamos az utolsó pillanatokig várni az autóüveg cserével, kedvező szolgáltatást biztosítunk ezzel kapcsolatban, így, ha megismerkedik cégünkkel, nem fog kompromisszumot kötni a kialakult helyzettel.

Ha felkeltettük érdeklődését, és igénybe venné szolgálatásunkat vagy kérdései lennének magával az autóüveg cserével kapcsolatban, keressen bennünket bizalommal elérhetőségeinken!

Az autóbontók szerepe a környezetvédelemben

Napjaink kiemelt fontosságú témája a környezetvédelem. A globális felmelegedés megállításának vagy legalábbis lassításának feltétele, hogy mindenki megtegye a tőle telhetőt. És, hogy mi az, amiben mindenki tud segíteni? Az, hogy spórol az energiával és a vízzel, csökkenti az általa termelt hulladékot, kevesebb műanyagot használ és szelektíven gyűjti a szemetet. Ezen tevékenységek egyike sem kerül pénzbe, csupán egy kis odafigyelésre van szükség. A hulladék csökkentéséhez hozzá tartozik az is, hogy ha az autónk használhatatlanná vált, akkor egy olyan autóbontót válasszunk, amely a bontási műveleteket az előírások szerint, vagyis a környezetvédelem figyelembe vételével végzi.

Egy autóbontóban rengeteg veszélyes hulladék és újrahasznosítható szemét is keletkezik. Annak, hogy a még használható alkatrészeket egy alapos átvizsgálás, tisztítás, szükség esetén javítás után újra eladják, nagyon nagy szerepe van abban, hogy kevesebb újat kelljen gyártani. A nálunk kapható, autóbontónkban átvizsgált és javított alkatrészek mindegyike megbízhatóan fog működni még hosszú éveken át egy új autóban, választásuk semmilyen kockázattal nem jár. Mivel számunkra fontos környezetünk védelme, célunk, hogy minimalizáljuk a környezetre káros hatásokat. Nekünk fontos, hogy a veszélyes hulladékok a megfelelő helyre kerüljenek, anélkül, hogy veszélyeztetnék a környezetet.

Sajnos, sok autóbontó található a piacon, ami nem legálisan működik, és nem tartja be a vonatkozó előírásokat. Ezért fontos, hogyha autóbontót keres, megfelelő körültekintéssel járjon el, és ne bízza roncsautóját akármilyen cégre! Ha bontott alkatrészt vásárolna, szintén csak megbízható vállalkozáshoz érdemes fordulnia, amelyek csak a valóban jól használható termékeket adják tovább.

Szeretne túladni roncsautóján? Forduljon bizalommal autóbontónkhoz, mert biztos lehet benne, hogy ezzel a döntésével a Föld megmentésében is részt vesz! Bővebb tájékoztatásért vegye fel velünk a kapcsolatot honlapunkon megadott elérhetőségeink bármelyikén!

autóbontó

Kedvező szolgáltatások az autóbontás kapcsán? Velünk lehetséges!

Legyen szó egy rendkívül öreg gépjárműről, vagy totálkáros autóról, esetükben csak egyetlen megoldás jöhet szóba, mégpedig az autóbontó. Természetes, hogy a kocsik tulajdonosai megbízható és kedvező szolgáltatást nyújtó vállalkozást keresnek. Ha Ön is ilyen feltételekkel szeretné gépjárművét autóbontásra bocsátani, azonban még nem találta meg a megfelelő céget, ne kutasson tovább, ugyanis jó helyen jár!

Az autóbontás terén fontosnak tartjuk, hogy ügyfeleinket megbízható és kedvező feltételű szolgáltatásokkal várjuk, ugyanis csakis így nyerhetjük el az emberek bizalmát, ez pedig ezen a területen elengedhetetlen, mivel sajnos rengeteg visszaélésről lehet hallani az autóbontások kapcsán, ezektől pedig természetes, hogy az ügyfelek szeretnék magukat megóvni.

Tapasztalja meg Ön is magas színvonalú szolgáltatásainkat! Ha autóbontásról van szó, forduljon hozzánk bizalommal, ehhez pedig vegye fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeinken!

Kedvező szolgáltatások az autóbontás kapcsán? Velünk lehetséges!

Bízza ránk az autóüveg cserét is!

Megsérült az autója szélvédője? Szeretné szakavatott kezekre bízni a javítását? Keresse fel bizalommal autóbontónkat, és engedje, hogy segítsünk Önnek is! Gondoskodunk arról, hogy a megsérült autóüveget mielőbb új és hibátlan darab váltsa fel az autóüveg cserét követően.

Évszaktól függetlenül könnyű azzal szembesülni, hogy az egyik pillanatban még ép és tökéletes autóüvegen karcolás, repedés vagy akár törés éktelenkedik. Ezt a sérülést leggyakrabban kavicsfelverődés okozza. A sztrádáról letérve, füves, földes, kavicsos terepen megeshet, hogy egy kisebb-nagyobb kő felpattan és pont az ablaknak ütődik olyan szerencsétlenül, hogy azt megrepeszti. Ugyanígy egy visszacsapódó faág is okozhat hasonló jelenséget vagy akár egy jégeső is.

Az autóüveg csere halogatása nem jó megoldás, a kezeletlen repedés óhatatlanul töréshez vezethet, az pedig akár újabb balesethez. Ne halogassa a javíttatást, forduljon hozzánk bizalommal megadott elérhetőségeink egyikén, és bízza ránk az autóüveg cserét!

Mire figyeljen bontott autóalkatrész vásárláskor?

Manapság egyre több helyről lehet bontott autóalkatrészt vásárolni, azonban ahhoz, hogy valóban jó üzletet köthessen, és a megvásárolt termék beválthassa a hozzá fűzött reményeket, fontos, hogy bizonyos tényezőket szem előtt tartson a beszerzéskor.

A legfontosabb, hogy a bontott autóalkatrészt csakis megbízható, regisztrált autóbontóból szerezze be. Bizonyos helyeken rendkívül csábító árakon kínálják ebben a kategóriában a termékeket, azonban ebben az esetben mindig gyanakodjon, ugyanis a kedvező ajánlat mögött nagy valószínűséggel olyan cég áll, ami nem hivatalos autóbontó, így, ha panasza lenne a megvásárolt termékkel kapcsolatban, nem igazán lesz kihez fordulnia. A bontott autóalkatrészek vásárlásakor a termékek állapotát sem lehet a véletlenre bízni. Ilyenkor azt kell megvizsgálnia, hogy a termék képes lesz-e betölteni rendeltetésszerű szerepét, és teljes biztonsággal használható-e. A kopott, öreg alkatrészekre ez biztos nem lesz igaz!

Mivel autóbontónk hivatalosan is regisztrált, nálunk biztosan minőségi bontott autóalkatrészeket találhat. A vásárláshoz vegye fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeinken!

Mire figyeljen bontott autóalkatrész vásárláskor?

Mit érdemes tudni a regisztrált autóbontókról?

Sajnos egy jól óvott autóval is előfordul, hogy totálkáros lesz, és a legjobb megoldás az autóbontó. Hiába fáj érte a szívünk, egy komolyabb törés javítása lehet, hogy többe kerül, mint amennyit ér az autó maga. Hazánkban rengeteg az autóbontó, azonban a regisztrált autóbontó sajnos annál kevesebb.

2005-től autóbontást hivatalosan csak veszélyesanyag-kezelésre engedéllyel rendelkező, vagy regisztrált bontó végezhet, ezen cégek listáját a Nemzeti Közlekedési Hatóság teszi közzé. A regisztrált autóbontóknál a forgalomból kivonással kezdődik a művelet. Ezután minden azonosítót ellenőriznek, és bontási igazolással átveszik a járművet a tulajdonostól. A regisztrált autóbontóknak a bontás során kiemelt figyelmet kell fordítaniuk a környezetvédelemre, hiszen egy járműben rengeteg a veszélyes hulladék. Ez sajnos az illegális bontóknál nem szempont, így az akkumulátorsav sok esetben a lefolyóban köt ki.

Szeretne túladni roncsautóján? Válasszon regisztrált autóbontót, válasszon minket!

Mit érdemes tudni a regisztrált autóbontókról?

Tudjon meg többet az autóbontás legfontosabb tényezőiről!

Manapság gyakran lehet találkozni az autóbontás fogalmával, nem véletlenül, ugyanis rendkívül kedvező szolgáltatásnak számít, de ahhoz, hogy ez valóban igaz legyen, bizonyos tényezőkre kiemelt figyelmet kell fordítani mind az autóbontó kiválasztását illetően.

Az első és legfontosabb, hogyha az autóbontás mellett dönt, hogy csakis regisztrált, megbízható vállalkozást válasszon. Mostanság még nagyobb tere van a feketepiacon az autóbontóknak, rengeteg olyan cég tevékenykedik, amelyeknek nincsen engedélyük ilyesfajta szolgáltatásra, így, ha nem figyelmes és nem tájékozódik a kiválasztott vállalkozásról, úgy csalás áldozatává is válhat. Ez hatalmas anyagi kiesést is jelenthet!

A megbízható vállalkozáson túl arra is kiemelt figyelmet kell fordítania, hogy minden szükséges dokumentum és okmány rendelkezésre álljon az autóbontáshoz, vagyis a forgalmi engedély, törzskönyv, személyi igazolvány, adásvételi szerződés, rendszámtábla, és ha nem a tulajdonos intézkedik, akkor meghatalmazás. Amennyiben a felsoroltak közül bármelyik hiányozna, akkor arra vesztési nyilatkozatot vagy hatósági bizonyítványt kell kitölteni. Ezeket bármelyik okmányirodában meg tudja igényelni. Vannak olyan különleges helyzetek, amikor az autóbontás ügyintézéséhez ennél sokkal összetettebb dolgokra lesz szüksége. Például, ha a szóban forgó gépjármű egy cég tulajdonát képezte, a végleges kivonáshoz szükséges a cégkivonat, végzés vagy társasági szerződés és az aláírási címpéldány.

Miután az iratok rendben vannak, azután kezdődhet el az autóbontás, amelynek a legfontosabb része a szelektálás, amikor kiválogatásra kerülnek azok az alkatrészek, amik újrahasznosíthatók. A maradék, ami tulajdonképpen hulladéknak számít, megsemmisítésre vagy elszállításra kerül.

Tapasztalja meg Ön is az autóbontás pozitív oldalát, szolgáltatásunk igénybevételéhez forduljon hozzánk bizalommal elérhetőségeink valamelyikén! Nálunk modern szolgáltatás keretein belül mondhat búcsút autójának, ráadásul a felvásárlás is rendkívül kedvező formában történik, vagyis azt az összeget fogja megkapni, amennyit valójában ér a gépjárműve. Várjuk megkeresését!

Tudjon meg többet az autóbontás legfontosabb tényezőiről!

Javíttatna, eladna, vásárolna? Mindent elintézhet egy helyen autóbontónkban, Budapesten!

Az autóbontáshoz egy megbízható műhely kell, ahol a bontásra ítélt autókat szétszerelik, az alkatrészeket pedig szétválogatják. Nem minden autó használhatatlan, amit a tulajdonosa már nem szeretne magáénak tudni. A balesetes autók, a totálkárosra törött, sérült, vagy egyszerűen csak túl öreg járművek már nem alkalmasak arra, hogy a forgalomban lehessen velük közlekedni, de másra még igen. A forgalomból kivont autók még újjászülethetnek egy másik autó részeként. Ehhez egy autóbontó az első állomás.

Az autóbontókban komoly és felelősségteljes munka folyik, ahogyan a mi budapesti autóbontónkban is. A szakemberek a beérkező autókat szétválogatják, átvizsgálják és szétszerelik, az alkatrészeket pedig osztályozzák. A besorolás aszerint történik, hogy a bontott autó alkatrészeinek mi lesz a sorsa. A még jó állapotban lévő, használható alkatrészek újra felhasználásra kerülnek, és a későbbiekben, egy következő autóban kezdenek új életet.

Azok számára ideális tehát egy budapesti autóbontó felkeresése, akik rendelkeznek egy számukra feleslegessé vált járművel, amit valószínűleg már nehéz lenne, vagy éppen lehetetlen eladni. Nekünk egyetlen autó sem haszontalan, hiszen nálunk csak a felvásárlás után kezdődik az autó, de legalábbis egyes alkatrészeinek új korszaka! Ha nem szeretné vesztegetni az idejét a hirdetésre, a vásárlókkal történő foglalkozásra, keresse fel budapesti autóbontónkat! Szolgáltatásaink köre itt még nem ér véget, ugyanis budapesti autóbontónkban javítást is vállalunk, de forgalmazunk bontott alkatrészt és még lakatos munkákat is ránk bízhat! Nem véletlen, hogy ilyen sokoldalú műhelyt működtetünk, hiszen közel harminc év tapasztalatával a hátunk mögött már sokoldalú tudásra, gyors és rutinos munkastílusra tettünk szert, amihez kiváló eszközparkkal is rendelkezünk.

Autóbontónk Budapesten minden elvárásnak és szabálynak eleget tesz. Ha ilyen budapesti autóbontót keres, lépjen velünk kapcsolatba a megadott elérhetőségeink egyikén!

Javíttatna, eladna, vásárolna? Mindent elintézhet egy helyen autóbontónkban, Budapesten!

Használaton kívüli járművel rendelkezik? Adja le autóbontónkba még az év vége előtt!

A gépjárművek tipikusan olyan tárgyak, amelyeket használatuk után nem lehet egyszerűen csak eldobni. A teljesen kiszolgált, vagy totálkáros autók hiába vannak használaton kívül, birtoklással járó költségeik is vannak, ilyen például a súlyadó, vagy a kötelező biztosítás. Ezeket a közterheket akkor is fizetnie kell a tulajdonosoknak, ha az autóval egy métert sem tesz meg. Ha jelenleg Ön is rendelkezik ilyen autóval, és nem szeretne több felesleges kiadással számolni a gépjármű közterheit illetően, még az év vége előtt keresse meg budapesti autóbontónkat, és indítsa el a jármű végleges kivonását a forgalomból!

Sajnos budapesti autóbontónk munkatársai a hosszú évek során tapasztalták, hogy a gépjármű tulajdonosok hajlamosak az utolsó pillanatot is kivárni az év végén, ami miatt a forgalomból történő kivonás ügyintézése a következő évre csúszhat. Ez a tolódás amiatt állhat fenn, mert ahhoz, hogy az eljárást el lehessen indítani, be kell mutatni az autó adataira kiállított bontási átvételi igazolást is, amelyet budapesti autóbontónk a gépjármű átvételekor ad át a tulajdonosnak, vagy a meghatalmazottjának. Csakis ennek a dokumentumnak a birtokában intézheti tovább a jármű végleges kivonatását a forgalomból. Az ügyintézéshez mindenképp számolnia kell eljárási költségekkel! Ha nem figyelmes használaton kívüli autójával kapcsolatban, és a következő évre tolódnak a kivonatással kapcsolatos ügyintézések, úgy tovább kell fizetnie a kötelező közterheket a következő évre is, ez pedig anyagi szempontból értelemszerűen nem túl előnyös helyzetet teremt.

Ne tegye ki magát kellemetlenségeknek, spórolja meg a közterhek költségeit mihamarabb! Most még időben van ahhoz, hogy elkezdje az ügyintézést a forgalomból történő kivonatáshoz, semmiképp se várja meg az év végét. Keresse fel mihamarabb budapesti autóbontónkat megadott elérhetőségeinken, kérjen időpontot, és intézze kapkodás nélkül használaton kívüli autója ügyeit!

Használaton kívüli járművel rendelkezik? Adja le autóbontónkba még az év vége előtt!

Szeretne megszabadulni régi gépjárművétől?

Hozzánk bizalommal fordulhat, ha autóról van szó!

Szolgáltatások

Autóbontás

Magyarország egyik vezető regisztrált autóbontója!

Ha szeretne megszabadulni régi, feleslegessé vált, esetleg használhatatlan gépjárművétől, mi szívesen segítünk Önnek! Az átvett járművekről bontási igazolást állítunk ki, mely 2005 januárjától kötelező. Az egész procedúrához Önnek csak pár alapvető dologra van szükség:  

  • Autó
  • Tulajdonos vagy meghatalmazottja
  • Forgalmi engedély
  • Törzskönyv, vagy hiányában az okmányirodából beszerzett vesztési nyilatkozat

Cég esetében:

  • Cégkivonat
  • Aláírási címpéldány
Gyorsszerviz

Telephelyünk nyitvatartási ideje alatt gyorsszervizt is üzemeltetünk. Szakképzett kollégáink a legkorszerűbb berendezésekkel várják minden kedves ügyfelünket. Legyen szó gumiszerelésről, autóüvegezésről vagy üvegcseréről, esetleg olaj és más folyadékok cseréjéről, velünk gyorsan és kedvező áron tudja ezeket megoldani. Természetesen ezek mellett vállalunk időigényesebb munkákat is, mint kipufogó szerelés vagy karosszériamunkák.

Autóalkatrészek értékesítése

Az autóbontással párhuzamosan foglalkozunk autóalkatrészek értékesítésével is. Minden darabot szigorú minőségellenőrzésnek vetünk alá, mely nagyszerű szakembereinknek köszönhetően garantálja, hogy valamennyi alkatrész megfeleljen elvárásainknak. Szerezze be tőlünk a szükséges darabokat, hiszen mi megbízható forrásból tudjuk Önnek előteremteni a kiváló állapotú alkatrészeket!

Kapcsolat

Üzenjen nekünk!
  • Telefon: +36-1-207-14-74
  • E-mail cím: info@beckbonto.hu
  • VHK sz: KTF 25108-14/2014
  • KÜJ sz: 103203090
  • KTJ sz: 101981687